Orbán újból kitalálta magát.
Habár egy minimálisan művelt ember számára ez az új "plebejus" imázs nem más, mint tömény képzavar, Orbánt ez csöppet sem zavarja, mert az "új többség" vevőnek tűnik a szavaira. Akármit is mond, akkor is. Így keveredhet az ókori Róma "plebs" vagy "plebejus" fogalma 1848 csatáiba.
Íme, az új Orbán-performance: kísérjük végig 2007-ben 1848 győztes csatahelyeit, rendezzünk folyamatosan ünnepi megemlékezéseket, és így melegen lehet tartani a március 15-én elmondott beszéd egyébként kihűlőfélben lévő harci dalát.
A Fidesz elnöke legutóbb szerdán beszélt Tápióbicskén, az 1849. április 4-ei csata színhelyén tartott ünnepi megemlékezésen. Ez most már így fog menni egész évben.
"Szavai szerint az új arisztokrácia módszeresen próbálja kizsigerelni az országot, éppen úgy, ahogy a XIX. században az idegen arisztokrácia próbálta ezt megtenni. A magyarok 1848-49-ben legyőzték az idegen arisztokráciát és megfutamodásra kényszeríttették - emelte ki az ellenzéki vezető.
Orbán Viktor azt mondta: le kell győzni az új arisztokráciát, fel kell számolni a kiváltságosok kiváltságait. "Ez lesz a nagy győzelem, amelyhez erőt adhatnak régi nagy diadalaink" - tette hozzá a Fidesz elnöke, aki szerint ez az út vezet a mindennapi győzelmeken keresztül a sikerhez." - írja az INDEX.
Na most ezt fogjuk hallani egész évben. Orbán végigjárja 1848 csatahelyeit, és buzdítja a híveit a harcra.
De mi ellen? Azt már lassan követni is alig lehet. De ez Orbánt csöppet sem aggasztja. Megrezegteti az egyszerű nép számára az érzelem húrjait, és ennyi bőven elegendő is egy olyan gyorsan változó helyzetben, amelyben a változáshoz egyáltalán nem szokott emberek nehezen képesek eligazodni. Az eligazodáshoz nyújtott segítség és támasz helyett Orbán az írástudó hazugságával bódítja híveit: azt az üzenetet olvashatják ki a szavaiból, hogy nem csak az ő számukra nehéz az eligazodás, hanem a tanult emberek sem értik, hogy miért van szükség az ország modernizálásának, az állam újfajta szerepvállalásának programjára.
1848 már eléggé régen volt és ma már eléggé idealizált ahhoz, hogy annak a magyarok számára érzelmi kötődést jelentő eseménysorait Orbán érdemesnek látta saját hétköznapi politikai céljai számára kisajátítani. Orbán már-már olyan benyomást kelt a hallgatóságában, mintha valamelyik 1848-as forradalmár reinkarnációja lenne.
A szemfényvesztés mindössze abban rejlik, hogy egyrészt ma nem 1848-at írunk, másrészt ma Magyarország - a saját elhatározásából vállalt szövetségektől eltekintve - teljesen független és szuverén ország, harmadrész nincs jobbágyság, amelyiket fel kellene szabadítani, és polgári jogegyenlőség van, a szó eredeti értelmében nincs semmiféle arisztokrata osztály.
Ezzel szemben, amire nagyon is nagy szükség van, az a demokrácia intézményrendszerének a megerősítése és stabilizálása. Ez az egyetlen és legfőbb esélykiegyenlítő eszköz ma Magyarországon. Ez az, ami az emberek mai problémáira - ha nem is egyik napról a másikra - megoldást tud kínálni. Orbán Viktor populizmusa pedig éppen az ellenkező irányba tart: az európai típusú demokrácia játékszabályainak betartása és megerősítése helyett inkább a dél-amerikai típusú populista "demokrácia" felé igyekszik kormányozni az ország szekerét. A polgári önállóság ízét még valójában meg sem ízlelt nép pedig bódultan omlik Orbán karjaiba: ő a reményük arra, hogy az önálló gondolkodás terhe ezután se sújtsa őket. Az öngondoskodás gondolatától a hideg is kirázza őket, Orbán viszont elhiteti velük, hogy létezik olyan "plebejus" világ, amelyikben lehet menni továbbra is bambán egy vezér után, aki meg fogja oldani összes bajukat. Már csak egy jó kis harcra van szükség a gaz arisztokrácia ellen, el kell őket kergetni, és nyomban itt terem a magyar kánaán. Ahogyan ez 1848 után is történt...
